„A szeretet és boldogság lángja hasonló minden család tűzhelyén s annak melege egyformán heviti a szivet a bársony és a darócz alatt. A boldogsághoz egyiránt joga van gazdagnak, szegénynek; az a szeretet közös vagyon édes mindnyájunkkal.”
Varga János
A tűzhely központi szerepet töltött be a házunkban. Alig vártuk, hogy a ropogó tűz mellett reggelizhessünk, vagy a kinti munkák után télen a kályha mellett melegedhessünk.
A takaréktűzhelyen főztünk, a sütőjében sütöttünk, a tetején aszaltunk, s ez adta a meleget is a házban. S ez utóbbival volt a probléma. A tűzhely által befűtött helyiség alatt pince található. S bár a nagy hidegben is könnyedén fel tudtuk fűteni a házban 25 fokra a levegőt, mégis a pince miatt a padló csak pár fokos volt. S az alulról sugárzó hideg miatt fáztunk.
Mikor a ház felújításába kezdtünk, első körben megállapodtunk, hogy marad a takaréktűzhely. Ragaszkodtunk hozzá. Az életünk része volt nap, mint nap. Mi építettük, mindennap azon főztünk. Nyáron is nagyon szerettük használni, mert pillanatok alatt kész volt rajta az étel. Azonban vastag gyapjú zokniban, papucsban is fáztunk télen, hiába volt meleg a házban. Ezért úgy döntöttünk, hogy elbontjuk a tűzhelyet, s kazánra cseréljük a mi ki takaréktűzhelyünket.
Nehéz döntés volt, de nem bántuk meg. A padló meleg, nem fázunk, a tűzhely pedig téglákra szedve várja, hogy újjászülessen a kertben, a kemence mellett.
Ahogy téglánként szedtük szét a tűzhelyet, téglánként pakoltuk egy-egy emléket arrébb. Ketten építettük a tűzhelyet, de már öten álltunk a darabokra szedett tűzhelyünk mellett. S a gyermekeink szűnni nem akaró kérdés-záporaitól volt meleg a szívünk…És, hogyan ragasztottátok össze a téglákat?…Mikor tüzeltetek először?…és akkor is itt volt a tűzhely , mikor mi nem voltunk?…Milyen volt, amikor még nem voltunk?
Nagyon várjuk a nyarat! Hogy újra lehessen tűzhelyünk! Immáron a kertben. Várjuk, hogy a zakuszkához süssük a padlizsánokat, de mindenek előtt, hogy telerakhassuk pászkával az egész platnit.