"Otthon az, ahova hazatérsz. Ahol valaki vár este. Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait, a bútorok apró nyikorgásait. Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nem csak alszol, hanem pihensz. Nem csak pihensz, hanem kipihened magad. Kipihened az életet, az embereket, mindent. Ahol otthon vagy, az az otthon. Nem kell hozzá sok. Elég egy szoba. Ha tízen vagytok benne, az se baj. Ha mind a tízen egyek vagytok ebben, hogy haza tértek, amikor este hazatértek. Nem kell hozzá sok, csak egy szoba és egy érzés. Egy egészen egyszerű állati érzés: hogy ma itt élek. Van egy ágy, amiben alszom, egy szék, amire leülök, egy kályha, ami meleget ad. És hogy ebben a körülöttem lévő széles, nagy és furcsa világban ez a kis hely nem idegen és ma az enyém. Jól érzem magamat benne, ha kinézek az ablakon és kint esik az eső, vagy süvölt a szél. És hogy ha ide este bejövök, meglelem azokat, akik még hozzám tartoznak. Ez az otthon. Minden embernek módja van hozzá. Egy szűk padlásszoba is lehet otthon. Egy pince is. Még egy gallyakból összetákolt sátor is otthon lehet. (...) Ha mindezt érezni tudod: nem vagy otthontalan a világon."
2011 szeptemberében vettük meg a kis házat. A ház fűtését két gázpalack által működtetett kazán látta el. Közös álmunk volt egy takaréktűzhely, aminek az építéséhez minden gyakorlati tapasztalat nélkül kezdtünk hozzá.
Ödön még tavasszal a nagypapámtól kért tanácsot, tűzhely építésével kapcsolatban, és két héten keresztül olvasgatta Sabján Tibor A takaréktűzhely című könyvét. S végül ezzel a nem túl hatalmas tapasztalattal nekiálltunk a takaréktűzhely megépítésnek.
A takaréktűzhelyet a konyha egyik sarkába álmodtuk meg. A konyha alatt pince található. Mivel nagy tömeggel bír egy téglából rakott kályha, a kályha alatti födém erősítést kívánt. Szerencsénkre a kályha alatt futott végig egy vasgerenda, illetve egy tartófal is, így teljes nyugalommal készülhetett a kis kályhánk.
Október volt, és nagyon hideg. A házban 13-16 fok. A tűzhelyépítés bár csak két hétig tartott, sokszor végtelennek tűnt, a hideg miatt. Esténként, munka után agyagot áztattunk, raktuk egymásra a téglákat, s szép lassan épült egy újabb álmunk.
Egy szűk kis helyre kellett beépíteni a tűzhelyet a fal és a kémény közé. A platni nagysága adott volt, a sütőnek azonban a szükségesnél kevesebb hely jutott. Így a sütő oldalát téglák helyett samott lapból építettük fel. A füstjárat így igen szűk lett, kissé féltünk, hogy a sütő jól fog-e működni. Alig vártuk, hogy elkészüljön a tűzhelyünk. Állandósult a 13 fok a házban. De végre kezdetét vehette a szárító tüzelés, ami a házban nem igen növelte a hőfokot, de szívünket erősen melengette. Már nagyon fáztunk, így a kályha festésére nem szántunk időt, ahogy kiszáradt az agyag, azonnal elkezdtünk tüzelni, s felfűteni a házat.
A kályhaépítéshez bontott téglát vásároltunk, s pár darab cserepet, agyagtéglát, vas sütőt, ajtókat, hamurácsot, s platnit. Egy barátunk a platnitartó vasat megcsinálta, így 80 ezer forintból , két heti munkával elkészülhetett a takaréktűzhely. Éke lett a házunknak, s központi szerepet töltött be a mindennapjainkban.
A takaréktűzhelybe szinte mindennap begyújtottunk, ezen főztünk , s ebben is sütöttünk. Télen egész nap tüzeltünk, így a ház fűtését is a takaréktűzhellyel oldottuk meg. Fantasztikus hangulat lengte be a kályha környékét. A platni fölött az emeleten pedig meleg volt a padló.
Tavasszal, kisebb javítások után lemeszeltük a kályhát, így takaréktűzhelyünk otthonná varázsolta a házat. Pátkai első Húsvétunkra, már fehéren tündökölt a tűhely, sütöttük a kenyeret és kalácsot a vas sütőben, a platnin pedig egyszerre 5-6 főzőedényben is készülhetett az ebéd. Nyaranként pedig a 30 literes nagy „paradicsomos” fazekunk is könnyedén elfért a tűzhelyen.