„…Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni… Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz."
Hatalmas erővel s hittel vágtunk neki a gazdaságunknak. Három telket sikerült megvásárolnunk s hármat bérelnünk. Majdnem 1,2 hektár volt egyben. Egy háztáji önellátó gazdaság képe lebegett előttünk, melynek kialakítására egy ekkora terület számunkra tökéletesen elég. Sokan nem hittek bennünk. Kétkedően tekintettek ránk, hogy diplomával földet túrunk, hogy fizikai munkát végzünk, hogy a szuper kis városi albérletünket személyi kölcsönökért és barátoktól kölcsönkért pénzen vásárolt zártkertre cseréljük. Sokan megdöbbentek, hogy kiköltözünk a semmibe, ahol nincs vezetékes víz, se közvilágítás. Megrökönyödve néztek végig a telkeken, és sokaktól megkaptuk, hogy ebből semmi nem lesz, „bele fogtok bukni”… De mi nem így éreztük. Töretlenül kitartottunk álmunk mellett.
Az első évek a tereprendezésről szóltak. Leginkább Ödönnel ketten csináltunk mindent, de előfordult, hogy egy-egy barát vagy szomszéd segédkezett a gazdaságunk építésében. Az egyik legnagyobb munka, Ödön telkének a rendbetétele volt. Feltekertük a drótokat, kiszedtük az oszlopokat, kivágtunk egy nagy nyárfát, s rontókapával nekiestünk a régi szőlő kivágásának. Azt mondják, azért jó a földdel dolgozni, mert az ember a feszültségét bele tudja vezetni munka közben észrevétlenül a földbe, s megnyugszik. Hát…ezt a munkát pontosan ilyennek éreztük. Nagyon fárasztó és kimerítő volt, de sikerült!!!
A telkeinken időnként keresztüljártak traktorral, néha nagyobb kárt is okozva. Betévedt őz és nyúl is zöldségesünkbe, nem is beszélve a rókákról, akik különösen jó néven vették, hogy kacsákat tartunk számukra, s minden egyes látogatásukkor kacsahússal „várjuk” őket. Ezért fontolgattuk a terület körbekerítését. Minden második telek volt a mienk a köztesek pedig béreltek voltak. Így merészség volt belevágni a kerítésnek, de mivel a bérleti szerződések vagy határozatlan ideig, vagy 2032-ig szóltak, úgy gondoltuk belefér. Az utcafronttal és a házkörüli kerítésépítéssel kezdtük, mert azt tartottuk a legfontosabbnak. A szomszéd telkeken rengeteg fás szárú növény volt a kerítés vonalába, vagy épp a régi kerítésbe belenőve.
Orgonabokrok és akácfák tették ki a kerítésvonal diverzitásának nagy részét. A fákat kivágtuk, de a tuskók kiásásához már kevesek voltunk, ezért munkagépet hívtunk. Közben megszületett első gyermekünk, így a nehéz fizikai munkákból kis időre kiestem. A kerítésépítésben részt vett egyik erdélyi unokatestvérem, egy barátunk, s egy kedves szomszédunk is segített.
Lassan, de épült a gazdaságunk. Minden évben egy kicsit előrébb haladtunk. A legnehezebb az volt, hogy a lassú előrelépéssel megelégedjünk. Jóval több megvalósult tervet szerettünk volna minden évben, mint amennyit bírtunk, s mint amennyire anyagi lehetőségünk volt. De nem keseregtünk, csak bizakodtunk, hittünk, előrenéztünk, s lassan megtanultunk örvendeni…